|
A rendkívül jó szakmai együttműködésnek köszönhetően az idén is szerveztünk közös gyakorlatot az oberwarti tűzoltókkal. A gyakorlaton veszélyes anyag jelenlétében kellett személyeket menteni és tüzet oltani.

A nap során két szituációt kellett a beavatkozóknak megoldaniuk.
Az egyik szerint egy veszélyes anyagot szállító pótkocsis szerelvény egy személygépkocsival ütközik össze, és a járműbe ketten is beszorulnak. A pótkocsis tartály megsérül, és veszélyes folyadék jut a szabadba.
A másik szerint egy 4 köbméteres nyitott konténerben tárolt veszélyes szilárd anyag gyullad meg, és a tűz a közelben levő hordókban tárolt anyagokat is veszélyezteti. A kezdeti tűz oltását megkísérlő helyi dolgozó is megsérül és a hordók közé kerülve várja a segítséget.
A gyakorlatot az oberwarti tűzoltók kezdték, és mindjárt az összetettebb feladatnak vágtak neki. Rendkívül komoly műszaki technikai arzenált vonultattak fel, és minden helyzetre volt valami a tarsolyukban. A feladat megoldásakor jól látszott, hogy igyekeznek mindent az írt és íratlan szabályokat betartva végrehajtani.
Ezt követően a szombathelyi tűzoltókon volt a sor. A konténertűz nem okozhatott problémát. A felderítést követően a sérültet kimentettük és átadtuk a mentőknek. A hordókat hűtöttük, majd a tüzet eloltottuk, és a hordókat biztonságos helyre vittük. Kis pihenő következett, majd a kamionos eset várt a tűzoltóinkra. Fontos volt a feladat során a veszélyes anyaggal kapcsolatos információk gyors és pontos értékelése. A személygépkocsiba szorult két személy szakszerű és biztonságos mentése a veszélyes anyag jelenlétében. A sérültek átadása a mentőknek, hogy ott a megfelelő egészségügyi ellátásban részesüljenek. Ezzel párhuzamosan meg kellett szüntetni a veszélyes anyag kiáramlását is a sérült tartályból. Az utolsó fellépés az ausztriai kollégákra várt. A felderítést követően megfelelő védőfelszerelésben kimentették a sérültet, majd a tüzet habbal eloltották. Végül a hőterhelésnek kitett hordókat eltávolították, és lehűtötték.

Ellentéteben az eddigi gyakorlatokkal, most nem a közös végrehajtáson volt a hangsúly. Inkább arra voltunk kíváncsiak, hogy külön külön végrehajtva a feladatot, milyen különbséget fogunk majd tapasztalni, és hogy ez a különbség vajon jobb, rosszabb vagy csak más mint az általunk megszokott.
Összességében elmondhatjuk, hogy a gyakorlat sikeres volt. Mindenki hasznos tapasztalatokkal gazdagodott, és persze mindenki látott a másik beavatkozásában valami olyat, amit alkalmazni tud egy hasonló eset kapcsán.
Fontos megemlíteni, hogy a gyakorlat nem jöhetett volna létre, ha a területet és a tárgyi szükségleteket nem biztosítja számunkra a Megoldás Kft. és az Ungvári Kft.
A Mentők, mint már oly sokszor most is rendelkezésünkre álltak.
Ezúton is köszönjük nekik a közreműködést!
Kapcsolódó anyagok: Az oberwarti tűzoltóság honlapjának cikke ; Vasnépe.hu fotógalériája ; burgenland.orf.at ; Vasnépe.hu cikk és videó ; Tánczos Mihály videója ; Saját videónk a gyakorlatról ; az oberwarti tűzoltók videója a gyakorlatról ;
Riasztási információk: Gyakorlat ideje: 2010.07.24. (09:30 - 12:00) Résztvevő szerek: Szombathely Roham ; I-es ; Vízszállító ; Műszaki mentő ; Teher ; Kosár ; Pálya Oberwart I-es ; Teher ; Csapatszállító ; Vegyimentesítő Mentők 1 gépjármű
|